Egy film Edgar Allan Poe életének utolsó napjairól. Véres kritikákat olvastam arról, hogy a film történelmi hűtlensége és színvonala miatt megszentségteleníti a világirodalom egyik kiemelkedő alakját, aki megteremtette a detektívregények alapjait, illetve megírta a "sohamár", A Holló című versét. Ezen kívül még annyira emlékeztem Poe-ról, hogy rejtélyes körülmények között halt meg egy parkban egy padon. Bár teljesen felkészületlenül egy kisebb kálvária után estem be a moziba erre a filmre, így még azt sem tudtam előtte, hogy kik játszanak benne, az egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy egy hiteles önéletrajzi filmet látok. Számomra nyílvánvaló volt, hogy a nagy része fikció. Ezért nem tudom megérteni azokat a kritikákat, amik arra vannak kiélezve, hogy mennyire nem tartotta magát a történet az eredetihez. Ez már csak azért is nevetséges, mert ugyan ki mondhatná meg manapság, hogy mi történt pontosan 1849. októberében. Még az is lehet, hogy nem is október volt, vagy nem is 1849. Az első önéletrajzi írás Edgar Allan Poe életéről egy olyan ember tollából származott, aki utálta. Sőt mi több a riválisa volt, és a kárörvendés szó kevés ahhoz, hogy kifejezze azt az örömöt, amit Rufus Wilmot Griswold (szerepel amúgy a filmben, mint áldozat) érzett Poe halálakor. Nem nehéz kitalálni, hogy mennyire elferdített és hamis volt tehát az a kép, amit az íróról lefestett. Még leveleket is csatolt hozzá, amikről persze csak jóval később derült ki, hogy hamisak, amikor már senkit sem érdekelt, hogy a jó öreg Edgar nem is igen drogozott. Na ennyit a történelmi hűségről!

Van azért egy két tény, aminek elég nagy a valószínűsége, hogy többé-kevésbé igaz. A film készítői ezeket próbálták meglovagolni. Bár csak a halál biztos, azt például elég nehéz lenne megcáfolni, hogy Poe szerette az alkoholt. Ezen kívűl még az is ismeretes, hogy nagyon szerette a feleségét, aki fiatalon halt meg tuberkolózisban. Sajnos nem ő volt az egyetlen, akit így veszített el, édesanyját és testvérét is ugyan ez a kór vitte el. A sorozatos tragédiák ellenére valószínüleg az is közel áll a valósághoz, hogy Poe mindvégig hitt a szerelemben. Az emlékeim nem csaltak, halála előtt valóban egy parkban találták meg, ahogyan zavarosan beszélt egy Raynolds-ról, viszont abban tévedtem, hogy ott is halt meg, mert valójában egy kórházban végezte négy napra rá. Ez a filmben is egy kicsit zavarosan van megoldva, de őszintén szólva sztem teljesen mindegy.

Szóval A holló úgy meséli el Edgar Allan Poe életének utolsó napjait, ahogyan az akár meg is történhetett volna, de hát nyílván nem így volt. Az egész storyt úgy építették fel, hogy megragadtak pár tényt, és elkészítettek hozzá egy fikciót, ami nekem személy szerint nagyon is tetszett. Nem kellett bele eröltetni a szerelmi szálat, mert az már amúgy is ott volt, és ez az oldal nagyon romantikusra sikerült. Ha már dedektív regények, akkor legyen egy gyilkos is, és ha már ebbe a műfajba lépünk, akkor mind tudjuk, hogy csak egyetlen mércéje van: minél később jössz rá, hogy ki az, annál jobb a történet. Én személy szerint végig izgultam legalább 100 percet a filmből, és csak a leleplezés előtt egy pillanattal találtam ki, hogy ki a gonosz. Na ezek után, hogy mondhatnék bármi rosszat is a forgatókönyvre?! Azért egy valami még is akad, én az utolsó jelenetet kihagytam volna, de hát semmi sem tökéletes.

Van akinek ez hátrány, nekem előny volt, hogy nem idézgettek lépten nyomon a műveiből. Ha ugyanis kíváncsi vagyok rá, akkor elolvasom. Azt viszont nem szeretem ha a film közben próbálják korrigálni a néző műveltségi hiányosságait, csak hogy mindent értsen belőle. Ezzel együtt viszont már kevés esélyt látok rá, hogy egy vérbeli Poe rajongó élvezni tudja ezt az alkotást, mert valójában csak megihlette a film készítőit, mintsem hogy róla szólna, így számukra a csalódás szinte garantált. Aki viszont ezen túl tud lépni, kap cserébe egy romantikus és izgalmas drámát, amiért már megérte beülni a moziba.

Színészi játék:

John Cusacket nem szeretem, eddig még egyetlen filmjében sem tetszett és soha nem értettem, hogy miért kapták fel valaha is. Na itt a kivétel, ami erősíti a szabályt. Valahogy illik rá ez a szerep. Lehet, hogy ő ilyennek képzelte Poe-t, de az is lehet, hogy bár nem egy nagy színész, ide pont jó volt, hogy csak hozza saját magát. Igazából mindegy, mert szerintem jól működött. Luke Evans hozta a jó pasi karakterét, ha már Cusackre ezt a cimkét még eröltetve sem lehet ráhúzni. Alice Eve-nek jutott a szép szerelmes szerepe, amit rendesen megoldott, bár valjuk be, nem volt egy túl bonyolúlt feladat.

Ajánlom azoknak:

- akik szeretik Poe-t (bár tisztázzák a filmmel szembeni elvárásaikat előtte).

- akik szeretik a kosztümös filmeket.

- akik szeretik a tragikus szerelem romantikáját.

- akik szeretik a detektív regényeket.

Nem ajánlom azoknak:

- akik szeretik Poe-t (és másra számítanak, mint amit kapnak).

- akik a végsőkig ragaszkodnak a valósághoz.

- akik meg akarják ismerni Poe munkásságát.

A holló - The Raven

színes, feliratos, amerikai-magyar-spanyol thriller, 111 perc, 2012

rendező: James McTeigue
forgatókönyvíró: Ben Livingston, Hannah Shakespeare
zeneszerző: Lucas Vidal
operatőr: Danny Ruhlmann
producer: Marc D. Evans, Trevor Macy, Aaron Ryder
vágó: Niven Howie

szereplő(k):
John Cusack (Edgar Allan Poe)
Luke Evans (Emmett Fields)
Alice Eve (Emily)
Brendan Gleeson (Colonel Hamilton)
Brendan Coyle (Reagan)
Oliver Jackson-Cohen (Cantrell)
Kevin McNally (Maddux)

2012. május 18.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.