A nyakamat tenném rá, hogy nem született még olyan filmkritika gyűjtemény, amelyben ne szerepelne legalább egyszer az eredeti cím félrefordításának témája. Ebben az esetben elvettek a félrefordítással valamit a filmből, amit még adhatott volna. Nem tudom, hogy honnan jött ez a szemünk fénye, amikor az egész film egy kőkemény háború dokumentációja.

Bár imádom az igaz történeteket, ebben az esetben valahogy nem számított. Talán azért, mert ez annyira hiteles lett attól, hogy az eredeti szereplők játszák el, sőt írták illetve rendezték az egész filmet. Olyan megindító, sokkolóan valóságos, hogy ne is reménykedjenek még a legedzettebek sem, hogy nem fognak legalább egyszer sírni. Az viszont már nem biztos, hogy a szomorúságtól, mert a film nem a bánatról szól, hanem a kitartásról és a soha meg nem szűnő emberfeletti erőről, szeretetről.

Nem fedek fel nagy titkot, ha elárulom, hogy egy rákos gyermek történetét meséli el. Ráadásul mivel már az első kockán látjuk a kisfiút nagyobb korábban, egy jó darabig nem kell amiatt aggódnunk, hogy esetleg meghal.

Sok kérdést felvett a film az emberben:

- Hogyan kell viselkedni szülőként, ha az ember látja, hogy a gyereke elmaradott a többiekhez képest?

- Hogyan kell viselkedni szülőként, ha az ember gyereke az életben maradásért kűzd?

- Mennyit számít a család és a barátok, illetve a legkisebb segítség is a bajban?

- Hogyan képes az ember erős maradni, amikor körülötte már minden elveszett éppen amiatt, amiért kűzd?

- Létezhet-e a Földön egy olyan kapcsolat, ami kibír mindent?

- Mennyivel erősebb az ember, ha nincs egyedül?

Vannak ugyan akkor olyan válaszok, amikre nem is kérdeztünk rá, mégis megkapjuk:

- Mindenki másképpen dolgozza fel a feszültséget, a tragédiát, és ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki érzékeny, érzéketlen vagy figyelmetlen-e.

- A kitartás nem ismer határokat!

- Milyen lehet a feltétel nélküli szeretet.

És végül, de nem utolsó sorban...

- Egy üveg pezsgőnek igen is van keresnivalója egy agydaganat műtét körül.

Összeségében a film csodálatos. Egy egyedi, soha meg nem ismételhető alkotás, amihez hasonló még nem született. Két ember igaz érzései és életük legnehezebb pillanatai tesközelből.

Színészi játék:

Megindító és tökéletes.

Ajánlom azoknak:

- akik azt hiszik az élet nehéz, és azon veszekednek, hogy a másik hova tette a fogkrémet, mert gyorsan rá fognak jönni, még fogalmuk sincs, milyen, ha tényleg nehéz.

- akik azt hiszik, ha kierőszakolva harcolnak ki valamit, az mindig célravezetőbb, mint a visszafogott és fegyelmezett várakozás.

- akik szeretnék tudni, milyen az a fegyelmezett tartás.

... nem véletlenül használom ennyiszer a fegyelmezett szót, bámulatos amit a szülők végig csináltak.

Nem ajánlom azoknak:

- akik (miután megnézték is) azt hiszik még, hogy a rákról szól a film.

- akik műhisztit csinálnak abból a kérdésből, hogy képesek-e végig nézni egy gyermek esetleges halálát.

Szemünk fénye - La guerre est déclarée / Declaration of War

színes, feliratos, francia filmdráma, 100 perc, 2011

rendező: Valérie Donzelli
forgatókönyvíró: Valérie Donzelli, Jérémie Elkaim
operatőr: Sébastien Buchmann
producer: Edouard Weil
vágó: Pauline Gaillard

szereplő(k):
Valérie Donzelli (Juliette)
Jérémie Elkaim (Roméo Benam)
Brigitte Sy (Claudia Benaim)
Elina Löwensohn (Alex)
Michele Moretti (Genevieve)

2012. április 19.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.