A hollywoodi filmek elnyomásában olyan jó néha egy ilyen igazi hús-vér valóságos mozi élményre lelni, mint az Úton. Nem is csak azért, mert maga a történet életszerű és távolról sem erőltetett, hanem mert a színészi játék maga is természetes és könnyed. Ha valaki a plázamozik vattacukros, műanyag és gyakran mesterkélt világából hirtelen egy ilyen film előtt találja magát, úgy érzi majd, mintha széttpukkadt volna egy rózsaszín léggömb és hirtelen a való életbe zuhant volna. Kicsit, mint ahogy Jim Carrey érezhette magát a Truhman show-ban, amikor rájött, hogy amit a körülötte lévő világnak hitt, nem is létezik.

Éppen ezért ez a film csontig hatol. Ugyan Szarajevoban játszódik, egyetlen háborús hatásvadász képsorral sem találkozunk. Első ránézésre egy házaspár gondjairól szól, amik lehetnének bárhol a világon. De nem bárhol vannak, hanem Boszniában, és ott olyan emberek laknak, akik öt évvel korábban elvesztették legalább egy szerettüket a háborúban. Kocsival mindössze hét órányira Budapesttől, még is olyan távol a mi világunktól, hogy arról eddig elképzelésem sem volt. Pedig ők is nagyon hasonló életet élnek, reggel felkelnek, elmennek dolgozni, számlákat fizetnek, bulizni és szórakozni járnak. Meglátogatják a családjukat is. Aztán szembesít a film azzal, hogy a család fele már nem is él. Ami még döbbenetesebb, hogy ez a hétköznapokban már nem sokat számít, attól még ugyan úgy szaladnak a napok és még mindig úgy tűnik, hogy hasonló életet élnek, mint mi. A hollywoodi filmekben mindig sikerül valahogy az ilyen tragédiákat egy katartikus élmény segítségével többé-kevésbé feldolgozni és tovább lépni. De a valóságban nincs ilyen. Katartikus élmény még lehet, amikor kiszakad a fájdalom egy része, és jól kisírják magukat az áldozatok, de ezt feldolgozni sosem lehet, mert a fájdalomból mindig marad egy egész életre való.  Ahogy a filmben is látjuk, az idő sokat segít, de már semmi sem lesz olyan, mint régen.

Mint az a házasság, aminek a még sem annyira hétköznapi problémáit ismerjük meg, egyre mélyebben. Először azt gondoljuk, hogy csak az a gond, hogy nem sikerül a feleségnek, Lunának teherbe esnie. De mivel teljes a harmónia a férjével, Amarral, biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan megoldódik minden. Kénytelenek vagyunk azonban rádöbbeni arra, hogy ott egész más számít átlagos gondnak. Aztán törvényszerűen elindul a lavina és a szemünk láttára szétesik minden. A két ember már annyira megváltozik, hogy onnan már nincs visszaút, olyankor már kevés a szerelem is. Már ez is egy elég súlyos gondolatmenetet indít el az emberben, de ezt még megfejeli a történet igen kemény vallásügyi kérdésekkel is. A végére még is csak egy kérdés marad: vissza talál-e Luna Amarhoz? Vagy inkább Amar Lunához? Az egészben az a megrázó, hogy nem is tudjuk, melyik az az egy kérdés, amelyik helyes. Talán mindkettő, talán egyik sem.

Színészi játék:

Zrinka Cvitesic bájos, miközben képtelenség nem együttérezni vele, míg Leon Lucev örlődése és kiút keresése elragad minket egy másik nézőpontba, ahonnan úgy tűnik, mintha csak egy ferde tükörből néznénk a másik oldalt. 

Ajánlom azoknak:

- akik szeretnek szembesűlni a valósággal

- akik szeretnek megismerni többet a más kultúrában élők hétköznapjaiból

- akik egy hiteles filmre vágynak

Nem ajánlom azoknak:

- akik nem bírnak el a mély és/vagy súlyos gondolatokkal

- akik épp szerettek volna felvidulni, a film ugyanis meglehetősen letaglóz

Úton - Na putu

színes, feliratos, boszniai-osztrák-német filmdráma, 100 perc, 2009

rendező: Jasmila Žbanić
forgatókönyvíró: Jasmila Žbanić
operatőr: Christine A. Maier
producer: Damir Ibrahimovich

szereplő(k):
Zrinka Cvitešić (Luna)
Leon Lučev (Amar)
Mirjana Karanović (Nadja)
Jasna Beri (Ärztin)
Nina Violić (Sejla)
Sebastian Cavazza (Dejo)

2012. május 2.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.